Sírfelújítások – Megújult a huszárok, valamint Inczédy György polgármester síremléke

2019. 05. 11.

Megújult a huszárok, valamint Inczédy György polgármester síremléke az Északi temetőben. A Nemzeti Panteon Alapítvány 700 ezer forint támogatást nyújtott a kivitelezéshez, amit a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület 300 ezer forinttal kiegészített. A fejkövek, a kerítés, a növényzet és a területet borító kövezés is megújult a pályázatnak köszönhetően.

A nyíregyházi huszárok sírkamrája és Inczédy György, Nyíregyháza első polgármesterének síremléke is megújulhatott a pályázat keretében, amelyet a Nemzeti Panteon Alapítvány egymillió forinttal támogatott – mondta el dr. Bene János, a Magyar Huszár Alapítvány titkára.

„Ami veszélyesebb volt, az a huszárok sírja, itt a fejkő már majdnem kiborult, balesetveszélyes volt. Amit megtettek mindkét helyen, hogy a köveket helyrehozták, a kerítéseket kiegyenesítették és újrakövezték az alját. Komplex felújítás történt. A huszár sír majdnem 100 éves, reméljük, a következő 100 évet így kibírja és majd az utódaink gondoskodnak róla, hogy megint régi fényében ragyogjon a síremlék.”

Két olyan sír újulhatott meg, amelyek a városunk történelmének jelentős eseményeihez és jelentős személyiségeihez kapcsolódnak – mondta el a megemlékezés alkalmával dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere. A Magyar Huszár Alapítvány kezdeményezésére az egykori nyíregyházi 14. huszárezred tisztjeinek közös sírja mellett a város egykori szószólója, Nyíregyháza első polgármesterének sírja is megújulhatott.

„1838 februárjában választották meg és aztán újra is választották, és az ő nevéhez két jelentős esemény is kötődik: az 1824-es második örökváltság, és az 1837-es városi privilégium kivívása, amely akkor azt a korszakot meghaladó, előremutató, és a város fejlődése szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bírt.”

Ezeknek a felújításoknak köszönhetően a városunk köztudatába visszakerülhetnek a síremlékek, és a diákok számára is bemutatható ez által, hogy a városnak milyen történelme volt, és az is, hogy milyen személyiségek vannak itt eltemetve – tette hozzá a polgármester. Hangsúlyozta, a felújítás ismét egy összefogásnak köszönhetően valósult meg, a Magyar Huszár Alapítvány kezdeményezésére benyújtott pályázatot a Nemzeti Panteon Alapítvány támogatta, azonban a kivitelezéshez szükség volt egy 30 százalékos önerőre, amelyet a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesülete biztosított.

„Az idén volt 10 éves az egyesületünk, és az alapító okiratunkban benne van, hogy segítsük a várost, a város pedig segítse a vállalkozásokat. Ez egy nagyon nemes cél volt, hogy tudjuk segíteni a sírkert gondozását újraépítését” – tette hozzá Lakatos Tibor, a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesületének elnöke.

Lakatos Tibor, a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület elnöke hozzátette, a Nemzeti Panteon Alapítvány 700 ezer forint támogatást nyújtott a kivitelezéshez, amit a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület 300 ezer forinttal kiegészített.

Korábbi hírek
Szikszóra utazott a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület

Szikszóra utazott a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület

Szikszóra utazott a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület május 19-én. A tagok egy neves italgyártó üzemlátogatásán, majd marketingelőadáson vettek részt. A Nívódíjas egyesület rendszeresen szervez hasonló programokat, a tapasztalataikkal a város fejlődéséhez is hozzájárulhatnak.

Évtizedekre eldőlhet Nyíregyháza sorsa – Gazdasági fórumot tartott a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület

Évtizedekre eldőlhet Nyíregyháza sorsa – Gazdasági fórumot tartott a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület

Ezekben az években évtizedekre eldőlhet Nyíregyháza sorsa, jelentős az érdeklődés a város, valamint egyedülálló adottságú és méretű ipari parkja iránt – hangzott el a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület rendezvényén. A múlt csütörtöki, Hotel Koronában zajlott fórum szereplői megfogalmazták: a kormányzat rengeteget fektet Nyíregyháza

Díjjal illették a vállalkozók bőkezűségét

Díjjal illették a vállalkozók bőkezűségét

– Tudomásom szerint egyesület még nem kapott ilyen elismerést a közgyűléstől – állította Lakatos Tibor, a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület elnöke, aki dr. Kovács Ferenc polgármestertől vehette át a város nívódíját. Az indoklás szerint „példaértékű tevékenységük és hozzáállásuk mintaként szolgálhat a város lakói és mások számára egyaránt”.

Wáberer György volt a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület rendezvényének vendége

Wáberer György volt a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület rendezvényének vendége

Szakmai közösségfejlesztés a nyíregyházi vállalkozók körében – ezt a nevet kapta az a programsorozat, melyben a gazdasági élet meghatározó szereplői vendégeskednek pódiumbeszélgetések keretében a Korona Hotelben. A szervező Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület ezúttal a közismert és sikeres vállalkozót, Wáberer Györgyöt, a Tokaj-Zemplén Térség fejlesztéséért felelős kormánybiztost hívták előadónak...

Vegye fel velünk a kapcsolatot online, most!

Pályázatok